-Domcsi mi a baj?
-Semmi Austin! -ültem fel hirtelen, de a sírást nem tudtam abba hagyni.
-Na! Csöpi mi a baj! A Legjobb barátod vagyok, nekem elmondhatod.
-Épp ez a bajom! Én nem tudok, CSAK a barátod lenni Austin! Én szerelmes vagyok beléd!
-Domcsi erre nem tudom mit mondjak. Én sajnálom, de nem érzek így.-felállt és kilépett az ajtón, ezzel együtt az életemből is.
-1 hét múlva-
Még mindig nem vagyok jobban sőt! Az Austinnak való közös képeimet nézegettem, mikor bejött valaki.
-Szia Csöpi!-hallottam, meg egy rekedt hangot. Felnéztem és Austin vörös szemeivel, és nyúzott arcával találtam szembe magam.
-Austin!-nem szólt semmit csak le ült velem szembe, és a tekintete a képekre fotókra vetődött.
-Csöpi, te a mi képeinket nézegeted?
-Nem én csak...Minek hazudjak? Úgy is tudod.-töröltem le a könnyeimet szégyenkezve
-Én is szeretlek.
-Tessék?-kaptam fel hirtelen a fejem.
-Gondolkodtam. Nem bírok nélküled élni. Meghalnék-e érted? Valószínűleg igen. És semmi kétség, hogy ölnék is érted. Gondolkodás nélkül. Én nem álomvilágban élek és te nem álomkép vagy, hanem az a nő, akitől helyreállt az életem rendje, és erre csak akkor jöttem, rá mikor majdnem elveszítettelek. Szeretlek Domcsi.
-Én is szeretlek Austin!-ekkor közelebb hajolt és megkaptam életem első csókját. Ott a szobámban, az emlékeinkkel körül véve, lassan, de végleg összekovácsolódott a lelkünk. Akkor már tudtam, hogy ez a szerelem egy életen át fog tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése